Az EU külügyi vezetője szerint „rendkívül veszélyes” lenne egy külön európai hadsereg létrehozása a NATO mellett. Egy norvégiai biztonsági konferencián felszólaló Kaja Kallas úúgy vélte, egy kettős katonai struktúra válsághelyzetben összezavarná a parancsnoki láncot, és gyengítené a közös fellépést. Hangsúlyozta: az európai védelmi együttműködésnek a NATO-t kell erősítenie, nem pedig párhuzamos rendszert építenie.

A konferencián a norvég miniszterelnök, Jonas Gahr Støre emlékeztetett: Norvégia a NATO első védelmi vonala Oroszországgal szemben, és az európai hozzájárulás a szövetséghez jóval nagyobb annál, mint amit egyes amerikai nyilatkozatok sugallnak.

Kallas szerint nincs törés a NATO és az EU között, de Európának tovább kell erősítenie saját védelmi képességeit, hogy hosszú távon is biztonságban legyen.