Kisebb lett a tavalyi államháztartási hiány a tervezettnél – jelentette be tegnap Alexandru Nazare pénzügyminiszter. Elmondta, hogy a deficit a bruttó hazai termékhez mérten 7,7 százalék lett, miközben a kormány 8,4 százalékos hiánnyal számolt. A miniszter szerint elsősorban az országos helyreállítási terv (PNRR) újratárgyalásának köszönhetően alakult kedvezőbben a deficit. Mint fogalmazott, Románia visszanyerte az Európai Bizottság bizalmát, ami lehetővé tette a PNRR-be foglalt egyes beruházások finanszírozását más uniós forrásokból. Az idén a kormány hat százalék körüli költségvetési hiánycélt tűz ki körülbelül 1 százalékos gazdasági növekedés mellett. Az idei költségvetés összeállításakor is kiemelt szerepet kapnak a beruházások, amelyre összesen a tervek szerint mintegy 20 milliárd eurót fordítanak. A kabinet a beruházásokat a gazdaság újraindítása kulcselemének tekinti – mondta Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
A holland Transavia is ritkítja járatait a magas kerozinárak miatt
Járatainak ritkítását jelentette be a Transavia holland tulajdonú diszkont légitársaság. A magas kerozinárak miatt egyelőre májusban és júniusban indítanak kevesebb…
Tovább...A kormány folytatja az Új otthon programot
A kormány idén is folytatja az Új otthon programot, 500 millió lejes hitelgarancia-kerettel - derül ki a pénzügyminisztérium közzétett jogszabálytervezetéből.…
Tovább...Leminősítette Szlovákiát az S&P Global Ratings
A nemzetközi hitelminősítő elsősorban azzal indokolta a lépést, hogy a gyenge gazdasági növekedés, a magas szociális és védelmi kiadások, valamint…
Tovább...Drágult az üzemanyag
Az üzemanyagárak hirtelen emelkedtek az éjszaka folyamán, miután több nagy piaci szereplő egyszerre hajtott végre jelentős drágításokat. A Profit.ro adatai…
Tovább...