A kazah elnök felajánlotta, hogy Kazahsztán vállalná a házigazda szerepét az ukrajnai rendezést szolgáló béketárgyalásokon

Kaszim–Zsomart Tokajev az amerikai kollégájával kedden folytatott telefonbeszélgetése során Donald Trump „kiemelkedő vezetői képességeit” méltatta, amelyek szerinte segítettek egy sor nemzetközi katonai konfliktus lezárásában és az Egyesült Államok belső potenciáljának erősítésébe. Tokajev egyúttal meghívta Trumpot, hogy számára megfelelő időpontban látogasson el Kazahsztánba – ismertette az elnöki hivatal.

Az amerikai elnök a Truth Social közösségi oldalán közben azt jelentette be, hogy meghívta a kazah és az üzbég vezetőket a G20-csoport Miamiban rendezendő jövő évi csúcstalálkozójára.

Ősszel Trump még arról beszélt, hogy az orosz-ukrán békecsúcs Budapesten lesz, azonban a  találkozót néhány nap után elhalasztották. Gulyás Gergely kancelláriaminiszter a keddi kormányinfón cáfolta, hogy körvonalazódna egy februári budapesti békecsúcs.