Pár nap különbséggel két jeles eseményről olvashattam a marosvásárhelyi és a kolozsvári napilapban: a Népújság a vásárhelyi magyar orvosképzés nyolcvanéves jubileumi rendezvényéről számolt be, a Szabadság pedig a Magyar Tudomány Napja Erdélyben eseményről tájékoztatta olvasóit.
Bodolai Gyöngyi vásárhelyi újságíró kolléga a rá jellemző alapossággal vette számba az erdélyi magyar orvosképzés történetét, társadalmunk korképét vázolva. Mint írja, az erdélyi orvoslás története 1583-ra nyúlik vissza, a kolozsvári egyetemet 1872-ben hozták létre. Az impériumváltás után minden magyar egyetemmel együtt betiltották működését, újraindulására a második bécsi döntés után nyílt lehetőség, 1940-től 1945-ig működött. 1945-ben királyi rendelettel visszatelepítették Nagyszebenből Kolozsvárra a román egyetemet, s bár ugyanakkor létrehozták az önálló magyar egyetemet is négy karral – köztük az orvosival – a visszatért román orvosi kar egyetlen klinikát sem akart átadni a magyar orvosi kar számára. Ekkor merült fel annak Marosvásárhelyre való költöztetésének lehetősége, a tanintézet királyi rendelettel megkapta a volt Császári és Királyi Katonai Alreáliskola épületét és még abban az évben elkezdhette működését. Az államosítás után önálló tanintézetté vált, 1948-ban beindult a gyógyszerészképzés, 1951-ben a fogorvosképzés. A kolozsvári Babes és Bolyai egyetemek egyesítésével párhuzamosan a marosvásárhelyi orvosin bevezették a román nyelvű gyakorlati oktatást. A beszámoló szerint „1971-ben 30 kisebbségi tanársegédet bocsátottak el, egyes tantárgyakat csak románul oktattak, és a román tagozaton csak román nyelvű oktató működhetett. 1984-ben, amikor az első román rektor került az egyetem élére, napirenden voltak az elbocsátások, nyugdíjazások”; „1989-ben már csak 20 magyar anyanyelvű hallgatót vesznek fel”. A számadatok beszédesek: „Míg 1948-ban a 296 oktatóból 290, azaz 97,9 százalék magyar, 1994-re a 241 oktatóból 71, azaz 29,46 százalék marad. Ami a végzős magyar diákok számát illeti, az 1954-es 97,6 százalékról 1994-ben 11,66 százalékra csökken”. A rendszerváltás reményt hozott a magyar tagozat rangja és súlya helyreállítására, ehelyett azonban például „az 1990-ben meghirdetett 96 oktatói helyre 8 magyar anyanyelvűt” vettek fel, „1991 májusában 16 egyetemi tanárt (közülük 14 magyar anyanyelvűt)” nyugdíjaztak, mintegy „lefejezve” a magyar oktatást. Az idei felvételire „meghirdetett 1575 helyből az általános orvosi szakon 135-öt kap a magyar, 180 általános orvosi és 45 katonaorvosi helyet a román tagozat, 30 fogorvosi helyet a magyar és 50-et a román tagozat, 30 gyógyszerészeti helyet szabnak meg a magyar és 40-et a román tagozatnak, az asszisztensképzésre mindkét tagozat 45 helyet kap”. „2018-ban a Petru Maior Egyetemmel való egyesülés a végső csapást jelenti, és az egyetem neve George Emil Palade Orvosi, Gyógyszerészeti, Tudomány- és Technológiai Egyetemre változik” – olvasható a beszámolóban, amely szerint az intézkedés következtében „a magyar oktatók számaránya 32 százalékról 17 százalékra csökken”. A cikkíró végül dr. Szilágyi Tibor professzort idézi: „A magyar nyelvű orvosképzés Marosvásárhelyen nyolcvan éve a szakmai felkészültség és az anyanyelv iránti elkötelezettség példája. A cél ma sem csupán a fennmaradás, hanem a megújulás: olyan feltételek megteremtése, amelyek között a magyar nyelvű képzés teljes értékű része az egyetemnek, ugyanakkor szervesen illeszkedik az egységes magyar orvosi és tudományos élethez”.
A bevezetőben említett másik beszámoló a Magyar Tudomány Napja alkalmából szervezett kolozsvári rendezvényről ad hírt. A cikkíró Bitay Enikőt, az Erdélyi Múzeum-Egyesület elnökét idézi: „Idén huszonöt rendezvénye van az Erdélyi Múzeum-Egyesületnek: több mint 350 előadás, három emlékkonferencia, kilenc könyvbemutató, huszonegy tudományos ülésszak és hét díjátadó. A tizennégy kolozsvári esemény mellett Csíkszereda, Gyergyószentmiklós, Marosvásárhely, Nagyvárad, Zilah, Sepsiszentgyörgy és más települések is helyet adnak a programoknak”. Balogh Balázs, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Humán Tudományok Kutatóközpontjának főigazgatója a rendezvényen azt mondta, „A kiváló kutatásokról tanúskodó” konferencia „előmozdítja a magyar tudományosság ügyét, segíti a tudományról alkotott közvélekedés még kedvezőbbé tételét”.
A magam részéről annyit fűznék hozzá, nagy szükség van erre egy olyan közegben, amelyben megkérdőjelezik az anyanyelvi tudományművelés, általában a tudás fontosságát. Mert a tudás felelősség és lehetőség…