Ezen a héten két jeles napot is ünnepelünk. November 13-án, azaz ma van a magyar nyelv napja, majd két nap múlva, november 15-én lesz a magyar szórvány napja; a szabályzat szerint mindkét megnevezést csupa kisbetűvel írjuk.
November 13-át 2011-ben nyilvánította a magyar nyelv napjává a magyar országgyűlés, annak emlékére, hogy 1844-ben ezen a napon fogadták el a magyart államnyelvvé tévő, a magyar nyelv és nemzetiségről szóló törvényt.
Ez annak idején hatalmas előrelépésnek számított, ugyanis sokáig a német volt a hivatalos nyelv Magyarországon, és a magyar nyelvről a felsőbb körökben úgy vélekedtek, hogy alkalmatlan a tudományok művelésére, sőt a magyar kancellária szerint hivatalos használatra sem volt alkalmas. Ezzel szemben az 1844-es rendelet többek között kimondta, hogy „az országgyűléshez bocsátandó minden kegyelmes királyi Leiratok, Előadások, Válaszok, és Intézvények ezentúl egyedül magyar nyelven adassanak ki”.
A magyar nyelv napja kapcsán számos oktatási, tudományos és kulturális intézménynél, anyanyelvápolással foglalkozó civil szervezetnél ünnepeltek és ünnepelnek. Ilyenkor több helyen is hivatkoznak a jeles íróinkra, költőinkre, akik emlékezetes írásaikkal hódoltak az anyanyelvünknek. Most Babits Mihálytól ragadok ki egy megszívlelendő idézetet: „A nyelvkincs egyúttal gondolatkincs. Akinek több szava van, több ismerete van. Sőt, mivel a rokon értelmű szavak sohasem egyértelműek, akinek több szava van egy dologra, több gondolata is van róla. Lelked építő szekrényében kockák a szavak, oszlopok a szólamok.” Romániában egyébként 2015-től ünnepelhetjük hivatalosan a magyar nyelv napját, ami jelentős sikernek számít. A bevezetőben beharangoztam a magyar szórvány napját is, amelyet minden évben Bethlen Gábor erdélyi fejedelem születésének napján, vagyis november 15-én tartanak. De mit is jelent a szórvány? A Petőfi Sándor Program honlapján olvasható információk szerint „minden olyan helyben – tehát nem migráció következtében – kisebbséggé vált etnikai, nemzeti vagy vallási alapon szerveződő közösség, mely az asszimiláció hatására tömbszerűségéből fokozatosan veszít.” Én 2010 nyarától 2024 szeptemberéig éltem Temesváron, a nagyvárosi szórványban, majd kilenc hónapot Zürichben tartózkodtam, ahol a diaszpóra kifejezés jelentését tapasztaltam meg a saját bőrömön, idén júniusban pedig az anyaországba költöztem. Életem első huszonöt évében Csíkszentdomokoson, illetve Marosvásárhelyen volt a lakhelyem, tehát más-más körülmények között éltem meg a magyarságomat, egy dolog azonban sehol sem változott: az anyanyelvem iránti elkötelezettség és tisztelet.