Régi és a megátalkodottságig következetes képviselője vagyok annak az elképzelésnek, hogy tehetség és erkölcsi tartás között nem feltétlen az összefüggés. Verlaine, Villon vagy Eugen Barbu mellett is számtalan példát lehetne találni az ellenkezőjére. Czigány Dezső, a nagy tehetségű festő, egész családját kiirtotta, mielőtt öngyilkos lett. Akkor tehát többé nem nézzük a képeit?!
Másfelől az utóbbi évek történései mégiscsak megtanítottak arra, hogy ha kortárs az, akiről szó van, akkor óvatosabban kell bánni ezzel a nagy lazasággal, hiszen mindenképpen belelóg az életedbe, sőt, akár befolyásolja is. Aki segít a hatalomnak, hogy felszámolja a színházak neki nem tetsző részét, az lehet a világ rendezője, akkor is egy gazember. Akik hozzájárultak a Színház- és Filmművészeti Egyetem felszámolásához, azoknak a hangoskönyveit én minden rugalmasságom ellenére sem tudom meghallgatni. Hallgassa, aki akarja. Majd húsz év múlva, ha még élek, és ha elfelejtettem már az arroganciájukat.
Akad erre példa. Amikor Arthur Millerrel életinterjút készítettek, elmesélte, hogy Elia Kazan hogyan súgta be a barátait a McCarthy bizottságnak, amely az Amerika-ellenes tevékenységet vizsgálta (ez a sok gerinctelen folyton meg akar óvni valamit valakiktől). Hozzátette azonban, hogy nem a rendezőt tartja hibásnak, hanem a politikust és a politikumot általában. Tehát a drámaíró, aki egy életen át haragudhatott volna a barátjára, és bizonyára meg is keseredett a viszonyuk, annyira mégsem, hogy ítélkezzék, és hogy ezt az ítélkezést a végtelenségig gyakorolja.
Azt ellenben mégiscsak fenntartom, hogy egy író, színész, festő, rendező tehetsége más. Olyan hegyvonulat, amelynek a hullámzását nem ellenőrizheti az sem, akinek megadatott – valahogy így hangzik el a csodálatos Spiró-regény, Az Ikszek egyik párbeszédében. Mint a vallás, amely sem nem művészet, sem nem tudomány, a tehetség sem erkölcs, az erkölcs sem tehetség. Jól esik arra gondolnom, hogy voltak és vannak nagy művészek, akik nem lettek ház nélküli csigák, de noha szomorúan, mégsem várom ezt el mindenkitől. Csodálom, akinél összefügg a kettő, de egyre kevesebb elvárásom van.
Úgy látszik, felnőttem.