Nem emelkedik az áfa és a többi adó jövőre, de ehhez egy komoly költségvetésre van szükség – jelentette ki Ilie Bolojan kormányfő csütörtök este a Digi 24 hírtelevíziónak.A miniszterelnök úgy fogalmazott, hogy a valóságon alapuló költségvetésre van szükség, és ehhez a kormánynak figyelembe kell vennie az ország óriási deficitjét. Ennek kijavítására pedig tovább kell csökkenteni a kiadásokat. Bolojan szerint nincs más lehetőség, ugyanis csak így lehet biztosítani az alapokat a beruházásokra, valamint az európai alapokból, illetve az állami büdzséből finanszírozott országos vagy helyi projektekre.
Oroszország és az Amerikai Egyesült Államok bukaresti külképviseletéhez fordult Kulcsár-Terza József
A Magyar Polgári Erő elnöke azt kérte a két nagyhatalomtól, hogy diplomáciai tárgyalások során gyakoroljon nyomást Romániára az országban élő magyar közösség jogainak betartása érdekében.
Tovább...Megújul Nagybánya egyik legértékesebb történelmi városrésze
Jelenleg a rehabilitációt megalapozó megvalósíthatósági tanulmány kidolgozása zajlik – jelentette be a helyi alpolgármester.
Tovább...Nicușor Dan visszaküldte a parlamentnek a 2002/31-es sürgősségi kormányrendeletet módosító törvényt
Az államfő meglátása szerint a jogszabály jelenlegi formája a 'feszültségek felerősödéséhez' vezethet.
Tovább...Bulgária, Románia és Törökország külügyminiszterei tárgyaltak
A NATO külügyminiszteri találkozója keretében tárgyalt a három ország külügyminisztere.
Tovább...