Az újrafegyverkezés nem választás kérdése, hanem szükségszerűség – jelentette ki csütörtökön Nicușor Dan államfő a NATO Bukarestben zajló védelmi ipari fórumán.

Hangsúlyozta, hogy a NATO feladata a béke megőrzése, felelőssége pedig minden lehetséges agresszió elrettentése és annak biztosítása, hogy a fegyveres erők képesek legyenek elhárítani a fenyegetéseket. Kiemelte, hogy a román védelmi ipar ‘erős hagyományokkal’ rendelkezik. A hágai NATO-csúcstalálkozón hozott döntésekről elmondta, hogy Románia idén a GDP-je 2,24 százalékát fordítja védelmi kiadásokra, és az összeget növelni fogja.

Mark Rutte NATO-főtitkár a bukaresti fórumon elengedhetetlennek nevezte a katonai szövetség és a védelmi ipar közötti nyílt párbeszédet. A NATO főtitkára felszólalásában elmondta, hogy a védelmi ipar szerves része a szövetség elrettentő és védelmi erejének. A védelmi ipar képviselőinek azt üzente, hogy megérti az általuk vállalt kockázatokat. Felhívta a figyelmüket a kormányokkal köthető hosszú távú szerződésekre. Romániáról szólva nagyra értékelte, hogy 2030-ra a GDP 3,5 százalékára növeli a védelmi kiadásait. A közeljövőben várható biztonsági kihívásokról Rutte kijelentette, hogy az orosz fenyegetés nem ér véget az ukrajnai háborúval. Hozzátette, a szövetségnek fel kell készülnie egy ‘hosszú távú konfrontációra’.