Tajvan aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy Kína eddig nem adott tájékoztatást a jövőre megnyíló új repülőtérről, amely kevesebb mint tíz kilométerre fekszik egy tajvani légikikötőtől – közölte ma a tajvani polgári légiközlekedési hivatal (CAA). A hatóság szerint a Hsziamenben épülő repülőtér közelsége repülésbiztonsági aggályokat vet fel. A hivatal szerint Tajvan a meglévő kapcsolattartási csatornákon keresztül arra kérte a kínai felet, hogy bocsássa rendelkezésre a repülőtérre vonatkozó terveket, hogy felmérhessék annak hatását a kinmeni repülőtér működésére. Tajvan szigorúan ellenőrzi területi vizeit és légterét, miután a pekingi kormány többször is egyértelművé tette: saját részének tekinti az 1949 óta önálló kormánnyal rendelkező szigetet, és soha nem zárta ki, hogy az újraegyesítést akár erővel is kész megvalósítani.