Róma polgármestere, Roberto Gualtieri városi gyásznapnak nyilvánította a mai napot, a Torre dei Conti középkori torony részleges összeomlása következtében elhunyt román munkás, Octav Stroici emlékére. Az épület részleges leomlása után 12 órával sikerült kimenteni a romok alól a 66 éves munkást, akinek azonban a mentőautóban leállt a szíve, és a kórházban már nem tudták megmenteni az életét. A férfi volt az egyetlen a romok alatt rekedt, állagmegóvási munkálatokat végző öt munkás közül, aki nem élte túl a balesetet. Olaszország jelentősebb szakszervezetei tegnap délután fáklyás felvonulást szerveztek a munkahelyi halálesetek ellen tiltakozva.
Cyberbullying ellen foglal állást az Európai Parlament
Az Európai Parlament csütörtökön állásfoglalást fogad el a célzott büntetőjogi rendelkezéseknek, valamint a platformok felelősségének elengedhetetlen szerepéről az internetes megfélemlítés…
Tovább...Franciaország szakít az amerikai szoftverfüggőséggel
A párizsi kormány bejelentette: két és fél millió állami számítógépet állítanak át Microsoft Windowsról nyílt forráskódú Linux-rendszerekre. A minisztériumoknak őszig…
Tovább...Leminősítette Szlovákiát az S&P Global Ratings
A nemzetközi hitelminősítő elsősorban azzal indokolta a lépést, hogy a gyenge gazdasági növekedés, a magas szociális és védelmi kiadások, valamint…
Tovább...Macron: Európa történelmi pillanat előtt áll
Európa egy „egyedülálló pillanatot” él át, amikor három nagyhatalom vezetője – Donald Trump, Vlagyimir Putyin és Hszi Csin‑ping – egyszerre…
Tovább...