A Nemzeti Liberális Párt (PNL) országos politikai tanácsa keddi ülésén egyúttal elkötelezte magát a helyi és központi közigazgatás reformja iránt, valamint a különnyugdíjak ügyének rendezésére még november folyamán – jelentette be Ilie Bolojan kormányfő, a párt elnöke.
A szenátus tegnap hallgatólagosan elfogadta a parlament létszámát 300-ra csökkentő tervezetet. A jogszabályjavaslatot májusban terjesztette be a Mentsétek meg Romániát Szövetség, és szeptember elején került a felsőház jogi, illetve közigazgatási bizottságához. A házszabály szerint a törvénytervezetek megvitatására 45 nap áll rendelkezésre. Október 13-án a szenátorok ezt meghosszabbították 60 napra, hogy elkerüljék a hallgatólagos elfogadását, de kifutottak a második határidőből is, így a tervezet vita nélkül kerül át a képviselőházba, amely döntő házként szavaz róla.