Csíkszeredában csütörtökön késő délután és kora este immár a hagyományos színhelyeken, a Kalász negyedi temető előtti kopjafánál, illetve Ercsei Ferenc szobrász alkotása körül, a Gloria Victis emlékműnél tartották meg az 1956. október 23.-án kitört forradalomra és szabadságharcra emlékező, emlékeztető ünnepségeket. A kopjafánál a Volt Politikai Foglyok Szövetsége volt a szervező, a köztéren pedig a Polgármesteri Hivatal.
Mindkét helyszínről azonban az idén először hiányzott valaki, aki az elmúlt évek során történészi alapossággal megírt, nagyhatású beszédeiben többször is visszatekintett az eseményekre és összegezte azokat a tanulságokat is, amelyeket a jelen és jövő nemzedékeinek le kell vonnia a történtekből.
Nagy Benedek 1956-os elitélt, az RMDSZ egykori parlamenti képviselője ugyanis 89 éves korában, 2025. május 30-án elhunyt. Több más társával együtt, kolozsvári egyetemistaként, a magyarországi eseményeket követő erdélyi megtorlásokban tartóztatták le, és viszontagságait megírta életrajzi visszaemlékezéseiben. A közéleti fogantatású írások egyébként hagyománynak számítottak a családjában, hiszen dédapja, Tivai Nagy Imre és édesapja, dr. Nagy András mind-mind megörökítette saját korát, élethűen megrajzolva szűkebb és tágabb közösségét is. Nyugdíjba vonulása után Nagy Benedek gondoskodott arról, hogy elődeinek könyveit-kéziratait újból vagy először megjelentesse. És nem is akármilyen sikerrel, hiszen egymásután láttak napvilágot és fogytak el az újabb meg újabb kiadások. A Nagy-család felmenő- és oldalágaiban még több írót, újságírót, szerkesztőt is találni, és hogyha létezik valahol egy ici-pici gén, amely magában hordozza az íráskészséget és a közéleti érzékenységet, akkor nyugodtan elmondható, hogy ez bizony öröklődött.
Nagy Benedek 2016-ban Ellenzékben és ellenszélben. Politikusi feljegyzések – oldalnézetből. 1989 december – 1993 január l címmel jelentette meg saját korabeli feljegyzéseit is az RMDSZ parlamenti hőskoráról, és talán mindennél többet mond az a könyvet záró összeállítás, amelyben közel harminc oldalon át sorakoznak a nevek – legalább ezerötszáz – amelyek igazolják, hogy az 1990-es években egy erdélyi magyar parlamenti képviselőnek milyen kapcsolati hálóval és milyen történelmi adattárral kellett rendelkeznie.
Nagy Benedek hiteles krónikásként, korrajz-íróként vette elő a jegyzeteit, és idézte fel a kilencvenes évek olykor forró, máskor didergő, de mindenképpen útkereső napjait. Úgy gondolom, az RMDSZ mai képviselőinek, szenátorainak nem ártana újból bepillantania ebbe a könyvbe, mint ahogyan sok tanulsággal szolgálna az is, hogyha ott lenne az író- vagy a munkaasztalukon az a kötet, amelyben a kolozsvári Balázs Sándor még 2008-ban összegyűjtötte, méghozzá korabeli parlamenti jegyzőkönyvek alapján, hogy mivel is foglalkoztak szónoklataikban a két világháború között Bukarestben a romániai magyar képviselők.
Ha legalább átszaladnák mindkét kötetet, csakhamar meggyőződnének róla, hogy bármennyire is változott a hazai társadalom és a magyar közösség, mégis többször be lehet lépni ugyanabba a folyóba. Noha egyik vagy másik lépést mindenképpen érdemes lenne elkerülni.
Igen, 1956 októbere őrzi annak a Nagy Benedeknek az emlékét is, aki szavaiban olykor ha nem is mindig annyira megfontoltan, de tenniakarásában mindig elkötelezetten élte le mindennapjait és vívta meg a maga küzdelmeit.