Szűk baráti társaság jár évente Szépvízre a káposztavágásra káposztás ételt főzni, s mire elkészül a finomság, már tágul a barátok köre, többen szeretnek délben enni, mint kora reggeltől a szabadtéri tűzhely körül sertepertélni, meg az üst fölött hajladozni. Én magam a tágabb körbe tartozom, gasztronómiai tudásom nagyjából kimerül a tea meg a lágytojás főzésében, a rántotta és a rostélyos sütésében, s mikor nagy ritkán távolabbra merészkedem a sütés-főzés széles mezején, családom tagjai próbálják megfejteni, hogy mire hasonlít az az étel, amire én a drága alapanyagot felhasználtam. Elégtételt nyújt számomra, hogy ha méltatlankodva is, de megeszik, mert hát jobb a készben válogatni.
Nos, a hét végén nem válogattam, mikor elkészült a finom káposztás étel, amelyből nem sajnálták sem a csülköt, sem az oldalast, sem a kolbászt. De nem is vitték túlzásba a húsfélék használatát, mert a zsűri véleménye szerint a versenyben lévő főzőcskéző csapatok közül e baráti társaság találta meg a legjobban a káposzta és a hús közötti egyensúlyt, helyes arányt.
S e kis baráti társaság nem csupán a közös főzés kedvéért látogatja évente a szépvízi káposztavágás és vásár nevű rendezvényt, hanem ezért is, hogy beszerezze a savanyúkáposztának valót – egyenesen a termelőktől. Eddig minden évben remek lett a hordóban érlelt finomság, rendszerint nem is érte meg a tavaszt, mert – akárcsak a főzésnél – többen eszik, mint készítik.
Először Parajdon tapasztaltam meg, hogy egy növény – esetünkben a káposzta – is adhat alkalmat a tartalmas együttlétre. A nemrégiben még bányásztelepülés lakói nem a káposzta termesztésében, hanem a töltöttkáposztakészítésben remekeltek, s e széles körben ismert és több nemzet által sajátjának vallott finomság köré színes eseménysort szerveztek.
Jóval Parajd után Csíkszépvíz is csatlakozott a káposztás ünnephez, eladdig a szélesebb környéken a kézdivásárhelyi káposztát tartották a legfinomabbnak, a háromszéki kisvárosban valóságos kultusza volt, van a mezőgazdasági terménynek, olyannyira, hogy a város köztereit is díszkáposztával ékesítették egy időben. Szépvízen a Nád-dűlőben elevenítették fel a káposztatermesztés hagyományát, s azt is, hogy minden évben közösen szüretelik le és értékesítik a termést, s együtt ünneplik a többé-kevésbé eredményes, de mindenképpen jól végzett munkát. Ezt már tizennyolc esztendeje művelik, a falu a híres káposztás települések sorába emelkedett.
Szárhegyen is felfedezték a kollektív gazdaság idején elfeledtetett káposztás múltjukat, ráadásul még a nagyanyák által termesztett helyi káposztafajok is megmaradtak egy-egy kiskertben, innen szaporították a ma termesztett szárhegyi káposztát, amely immár védett termék, ráadásul idén Aranyszalag minőségtanúsítvánnyal jutalmazták. Ott a Cárinának nevezett határrészen terem a legjobb káposzta, ott ünnepelnek évente.
A térség káposztás településeihez felzárkózott Csicsó is, fesztivállal ünnepelték ott is a termés betakarítását, bebizonyítva azt is, hogy nem maradnak le a szomszédos Madéfalvától, amely egy másik kedvelt konyhai alapanyag, a hagyma termesztésében remekel, aköré szervezi nyár végi betakarítási ünnepét.
Jó hangulatúak ezek a rendezvények, ugyanis közösségi élményt nyújtanak. Ezért járnak oda szűk baráti társaságok főzni és ezért tágul a kör, amikor enni is lehet – közösen.