91 éves korában elhunyt Sofia Corradi jogász és oktatási szakértő, az Erasmus diákcsereprogram társalapítója. Corradi elsőként még az 1960-as évek végén vetette fel az európai egyetemek közti diákcsereprogram ötletét, az azóta az Európai Unión kívül is működő program pedig még 1987-ben indult útjára és létrejötte óta nagyjából 15 millió diák vette igénybe az ez által nyújtott lehetőségeket.

A „Mamma Erasmus” becenévvel illetett Corradi több, mint két évtizeden keresztül vett részt a kezdeményezés ügyeiben, az alapítás gondolatát pedig saját bevallása szerint egy kellemetlen személyes tapasztalata ültette el benne, egyetemi tanulmányai során ugyanis Fulbright-ösztöndíjjal jutott el a New York-i Columbia Egyetemre, hazatérése után ugyanakkor római egyeteme nem fogadta el az USA-ban letett vizsgáit. A programot a 16. században tevékenykedő holland tudósról és humanistáról, Rotterdami Erasmus-ról neveztek el.