vTíz újabb európai NATO-tag csatlakozott a PURL programhoz, amely amerikai fegyverek beszerzését teszi lehetővé Ukrajna számára – jelentették be a szövetség védelmi minisztereinek brüsszeli találkozóján. A kezdeményezés célja, hogy pótolja a nyári hónapokban 43%-kal visszaesett nyugati katonai támogatást.

A NATO főtitkára, Mark Rutte szerint egyes kulcsfontosságú eszközöket – például a Patriot elfogórendszerekhez szükséges rakétákat – kizárólag az Egyesült Államok tud biztosítani.

Az amerikai hadügyminiszter, Pete Hegseth arra buzdította a szövetségeseket, hogy „vásároljanak még többet, adományozzanak még többet”, ezzel segítve elő a konfliktus békés rendezését.

A találkozón a drónfenyegetések elleni védekezés is kiemelt téma volt, miután orosz gépek megsértették több NATO-ország légterét. Az EU 2027-re egy „drónfal” kiépítését tervezi, miközben hangsúlyozza: a NATO és az EU egymást kiegészítve dolgozik a védelem megerősítésén.