Emmanuel Macron francia államfő megbízta hétfőn a posztjáról lemondó, és ügyvivőként tevékenykedő miniszterelnököt, Sébastien Lecornut, hogy tegyen egy utolsó kísérletet, és szerda estig folytasson tárgyalásokat az ország érdekében egy cselekvési és stabilitási platform létrehozásáról, azaz a kormánykoalíció egyben tartásáról – jelentette be az elnöki hivatal. Ezzel egy időben Bruno Le Maire -, akinek előző napi kinevezését a védelmi tárca élére élesen bírálták a kormányt eddig támogató jobbközép Köztársaságiak – bejelentette: nem kíván tagja maradni a leköszönő kormánynak, hogy ezzel is lehetővé tegye a tárgyalások újrakezdését Lecornu számára. Lecornut szeptember 9-én nevezte ki a köztársasági elnök miniszterelnökké, miután elődjét, Francois Bayrou-t az önmaga által kért bizalmi szavazáson a képviselők megbuktatták a tervezett 44 milliárd eurós költségvetési megtakarítási csomag miatt. Lecornu alig 14 órával azután jelentette be hétfő reggel a lemondását, hogy megalakította az új kormányt, s ezzel folytatódik Franciaország egyik legsúlyosabb belpolitikai válsága.
Hihetetlen nyomás Belgiumon
Ki hiszi el igazán, hogy Oroszország veszíteni fog Ukrajnában? Ez egy mese, egy teljes illúzió - jelentette ki Bart De…
Tovább...Az EU megtiltaná legkésőbb 2027-ig az orosz földgázimportot
Az Európai Unió Tanácsának elnöksége és az Európai Parlament (EP) képviselői ideiglenes megállapodásra jutottak az orosz földgáz importjának fokozatos megszüntetésére…
Tovább...Vádat emeltek Federica Mogherini ellen
Közbeszerzési csalás és korrupció, összeférhetetlenség és hivatali titoktartás megsértésének gyanújával vádat emelt Federica Mogherini, az Európai Unió korábbi külügyi és…
Tovább...Kidolgozták az Ukrajnának nyújtandó biztonsági garanciákat
Befejeződött az Ukrajnának nyújtandó biztonsági garanciák kidolgozása – jelentette be Emmanuel Macron francia elnök hétfőn Párizsban, ukrán hivatali partnerével, Volodimir…
Tovább...