Nicușor Dan államfő szerint sok túlzó kijelentés hangzik el az alkotmánybíróságnak a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó törvényre vonatkozó esetleges elutasító döntésével kapcsolatban. Az Agerpres hírügynökség szerint egy temesvári eseményen az elnök tegnap rámutatott: a romániai társadalom egybehangzó véleménye szerint nincsen rendjén, hogy valamely ágazatban a nyugdíj összege megegyezzen a fizetésével. Az elnök szerint ha mégis úgy ítélik meg, hogy a jogszabály problémás, ki kell dolgozni egy másik törvényt, amellyel kapcsolatban nem merülnek fel alkotmányossági aggályok. A taláros testület a múlt héten október 8-ára halasztotta annak a beadványnak a tárgyalását, amelyet a legfelsőbb bíróság nyújtott be a bírák és ügyészek nyugdíjazási feltételeit módosító törvénnyel kapcsolatban. A tervezetet szeptember elején parlamenti felelősségvállalással fogadta el a kormány.
A kormányfővel és az államelnökkel tárgyalt az OECD küldöttsége
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Romániáról készített gazdasági tanulmánya fontos ajánlásokat fogalmaz meg az adó- és költségvetési reformok, a…
Tovább...Kezdődik a költségvetés parlamenti vitája
Ma kerül a parlament illetékes szakbizottságai elé a 2026-os állami költségvetés tervezete. A képviselők és szenátorok 13 óráig nyújthattak be…
Tovább...Jövő héten dönthet a koalíciós sorsáról a PSD
A költségvetés elfogadása után konzultálni fognak a tagsággal arról, hogy a Szociáldemokrata Párt maradjon-e a kormánykoalícióban, illetve a miniszterelnök élvezi-e…
Tovább...Ismét szavaznak az ügyészjelöltekről
Hétfőn újra szavaz a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács ügyészi részlege Alex Florența és Marius Voineag főügyészjelöltek alkalmasságáról, miután a múlt heti…
Tovább...