Rendkívül érdekes és tanulságos előadásokat hallgathattam a hét végén Sepsiszentgyörgyön, a Székelyföldi Magyar Újságírók Egyesülete által szervezett konferencián. Elméleti és gyakorlati szakemberek számoltak be az erdélyi magyarság és a digitalizált világ kapcsolatáról, illetve a mesterséges intelligencia felhasználásáról az újságírásban. Az első érdekes tanulság számomra az volt, hogy bár országunkban viszonylag jól kiépített a digitális infrastruktúra, a lakosságnak csupán csekély hányada rendelkezik digitális kompetenciákkal, messze elmaradva akár az európai, akár a magyarországi átlagtól. És éppen emiatt nálunk szedi a legtöbb áldozatot a digitális tér felhasználói közül a kiberbűnözés: nálunk van a legtöbb visszaélés a személyi adatokkal, nálunk ürítik ki a legtöbb bankszámlát, nálunk regisztrálják a legtöbb internetes átverést. Az elhangzott előadásokból kitűnt, hogy Magyarországon sokkal jobban állnak a digitális kompetenciák terén, a lakosság nagyobb aránya használja a mindennapi életben eszközként munkája és kikapcsolódása során a virtuális világ kínálta lehetőségeket. Mint mondták, az iskolában nagy hangsúlyt fektetnek a digitális kompetenciák elsajátítására. Tudtommal nálunk is szerepel a tantervben a számítógépes ismeretek tanítása, a gyermekek, ha elemiben nem is, de az általános iskola felső tagozatán már megismerkednek a számítógép használatával, a digitális technika nyújtotta lehetőségekkel. Nekem van egy olyan sanda gyanúm – és a középiskolában informatikát és számítógépes ismereteket tanító ismerőseim is megerősítik azt, tapasztalataikról beszámolva –, hogy nem mindenhol készítik fel megfelelő módon a diákokat a számítógép használatára, s olykor az az érzésük, hogy vagy nincs elegendő szakember a tárgy oktatására főleg a kisebb vidéki iskolákban, vagy néhol amolyan mellékes, fölösleges tantárgynak tartják, mint a tornát vagy a zenét, amelyet gyakran óraszámkiegészítőnek tekintenek más szaktanárok számára vagy a kisérettséginek nevezett záróvizsgára való felkészülésre használják fel. S a gyermekek azt hiszik, hogy ha tudják görgetni a közösségi felületeket, képesek online játékokat elindítani vagy netán dokumentumokat szerkeszteni, akkor már mindent tudnak a számítógépről, annak használatáról. S akkor csodálkozunk, hogy az emberek beragadnak a véleménybuborékokba, s ennek kapcsán olyan súlyos dolgok is bekövetkezhetnek, mint a tavalyi elnökválasztás, amelynek során digitális kompetenciákkal nem rendelkező, tudatos médiafogyasztásra nem nevelt tömegek estek áldozatul.
A másik nagy tanulság pedig az volt, hogy nem kell feltétlenül a sötét oldalát látni a mesterséges intelligencia használatának, s számos példát hoztak fel a szakemberek arra, hogy miként segítheti – esetünkben – az újságíró munkáját. Például az elődokumentálódásban lehet nagy segítségünkre, vagy hanganyagok szöveggé való alakításában, felvételek feliratozásában, az információk rendszerezésében, a megjelent anyag népszerűsítésében, a képek feldolgozásában vagy akár a filmanyag vágásában is. De semmiképp nem szabad abszolutizálni a szerepét, s nem szabad lemondani az emberi tényezőről, annak ellenőrző szerepéről. Mindenképpen gyorsabbá teheti munkánkat, sok órányi gályamunkától menthet meg minket, ha okosan használjuk, ha pontosan tudjuk megfogalmazni digitális asszisztensünk számára a feladatokat.
Az előadások során szó esett az etikai, szerzői jogi vetületekről is, ennek kapcsán pedig ismét visszakanyarodott a beszélgetés a digitális kompetenciákra, az online térben érvényes etikettre, az etikai normák tiszteletben tartásának és a jogszabályi előírások betartásának szükségességére, a felelős magatartásra. A digitális technika rohamosan fejlődik, s ha nem akarunk a virtuális tér, a mesterséges intelligencia áldozataivá válni, lépést kell tartanunk a fejlődéssel, pénzt és időt kell szánnunk tudásunk gyarapítására. A magunk érdekében. Többek között ezért volt rendkívül érdekes és tanulságos számomra a hét végén Sepsiszentgyörgyön, a Székelyföldi Magyar Újságírók Egyesülete által szervezett konferencián való részvétel.