Az amerikai fellebbezési bíróság törvénytelennek mondta ki a Donald Trump elnök által április óta bevezetett vámok többségét. Ezzel fenntartotta a kereskedelmi ügyekben eljáró szövetségi bíróság korábbi határozatát. A vámok ugyanakkor átmenetileg hatályban maradhatnak. A fellebbezési bíróság tagjai 7-4 arányban úgy találták, hogy nem áll fenn az új vámok többsége esetében hivatkozási alapként emlegetett gazdasági vészhelyzet, illetve az elnök túllépte hatáskörét. A bírói tanács ugyanakkor engedte, hogy október 14-ig a vámok hatályban maradjanak, időt hagyva az adminisztráció számára, hogy az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságához forduljon. Donald Trump élesen bírálta a bíróságot és annak határozatát, valamint jelezte, hogy fellebbeznek, majd meggyőződését fejezte ki, hogy a Legfelsőbb Bíróság érvényben hagyja a vámokról szóló intézkedéseit. Szerinte ha ezeket a vámokat meg kellene szüntetni, az teljes katasztrófa lenne Amerika számára.
Az iráni háború kezdete óta 4099 sebesültet szállítottak kórházba
Az izraeli hadsereg légiereje "likvidálta" az iráni Forradalmi Gárda szóvivőjét - jelentette ma a hadsereg.
Tovább...Sokan megsérültek egy autóalkatrész-gyárban kitört tűzben Dél-Koreában
A tűz lehetséges okait nem közölték.
Tovább...Öt nyugati ország és Japán kifejezte készségét a biztonságos hajózás helyreállítására
Késznek mutatkoznak hozzájárulni a biztonságos áthaladást célzó erőfeszítésekhez.
Tovább...Oroszország: Le kell állítania az Irán ellen elindított „katonai kalandorakciót”
Az orosz külügyminisztérium közölte: osztja az ománi külügyminiszter álláspontját.
Tovább...