Elfogadta a kormány a második deficitcsökkentő csomagot, amelyért hétfőn fog felelősséget vállalni a parlamentben. Összesen öt jogszabályt fogadott el, nem hatot – ahogyan eredetileg tervezték –, mert az önkormányzatok reformját előíró jogszabályt utolsó pillanatban levették a napirendről. Erről a tervezetről várhatóan holnap egyeztet a kormánykoalíció. Ilie Bolojan miniszterelnök reményét fejezte ki, hogy hétfőn mind a hat tervezetért felelősséget tud vállalni a kabinet. A felelősségvállalás azt jelenti, hogy parlamenti vita nélkül fogadják el a csomagot, az ellenzék pedig bizalmatlansági indítványt nyújthat be a kormány ellen.

Ilie Bolojan kormányfő bejelentette, hogy bírák és ügyészek nyugdíjkorhatára 65 évre nő tíz éves átmeneti időszakkal, a nyugdíjuk pedig nem haladhatja meg az utolsó fizetésük 70 százalékát. Egyebek mellett ezt is tartalmazza a kormány deficitcsökkentő csomagja. Emellett jóváhagyták az állami vállalatok reformjára vonatkozó törvénytervezetet. Ennek értelmében hétről ötre, illetve ötről háromra csökken az igazgatótanácsok tagjainak száma, és a juttatásaik is jelentős arányban mérséklődnek. Így például a kisebb vállalatok ügyvezető hatáskörű tagjainak juttatása nem haladhatja meg a bruttó ágazati átlagbér háromszorosát, a többieké pedig a kétszeresét. Újdonságként bevezetik, hogy az igazgatótanácsi tagok évente csak egyszer jogosultak bónuszra. Az igazgatók juttatása legfeljebb a bruttó ágazati átlagfizetés háromszorosa lehet. Alexandru Nazare pénzügyminiszter közölte: az öt tervezetbe foglalt intézkedések összesen 6,9 milliárd lejjel javítanak a költségvetési egyenlegen. Az elfogadott jogszabályok között szerepel az egészségügyi ágazatot érintő tervezet, amelynek egyik fő célja, hogy kórházba fekvés helyett a járóbeteg-szakellátást vegyék igénybe a betegek. Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter elmondta, hogy nem a kiadások csökkentését remélik ettől, hanem azt, hogy ne nőjenek az egészségügyi kiadások. Emellett a kormány másik tervezete  szerint a Pénzügyi Felügyeleti Hatóságnak (ASF), az Országos Energiaszabályozó Hatóságnak (ANRE) és az Országos Távközlési Hatóságnak (ANCOM) létszámcsökkentést kell bevezetnie, illetve 30 százalékkal csökkentenie kell a vezetői juttatásokat.

A kormány deficitcsökkentő csomagja több adóügyi intézkedést is tartalmaz. Ezek közé tartozik az, hogy megadóztatják a multinacionális cégek vállalatcsoporton belüli mesterséges kifizetéseit, amelyeket adóalapjuk csökkentésére használtak, valamint növelik a tőzsdei hozamokra kivetett adót. Nyugták kiállítására és az adóhatósághoz bekötött pénztárgép használatára kötelezik azokat az ingatlantulajdonosat, akik egy hónapnál rövidebb időre adnak bérbe szálláshelyeket, és emelik a lakbérekből származó bevételek adóterheit. Megnövelik a társaságok bejegyzéséhez szükséges törzstőke értékét, emelik az egyéni vállalkozók által befizetendő egészségbiztosítási járulék összegét és 25 lejes illetéket vetnek ki minden Európai Unión kívülről érkező, 150 eurós értékhatár alatti, és így vámmentesen behozott küldeményre.