A Rheinmetall német hadiipari vállalattal közösen épít lőporgyárat a román kormány a Brassó megyei Viktóriavárosban. A keretszerződést szerdán írta alá Németországban Radu Miruta román gazdasági miniszter.
A bukaresti gazdasági minisztérium által stratégiai beruházásnak nevezett lőporgyárnak – mint a közleményben fogalmaztak – „megvan az esélye, hogy a legkorszerűbb legyen a világon”.
A gyárban Románia és a térség számára gyártanának muníciót a legnagyobb európai fegyvergyártónak számító német vállalattal közösen. A gyár építése 2026-ban kezdődne és három évig tartana. Az összesen 535 millió eurós beruházással 700 munkahely létesülne a dél-erdélyi térségben.
A németországi aláírási ceremónián a Rheinmetall cégvezetője, Armin Papperger mellett Mark Rutte NATO-főtitkár, Boris Pistorius német védelmi miniszter, Lars Klingbeil német alkancellár és Rumen Radem bolgár államfő is részt vett.
A közlemény Radu Miruta gazdasági minisztert is idézte, aki azt hangsúlyozta, hogy a szerződéskötést több hetes intenzív tárgyalás előzte meg, ahol a román félnek sikerült jobb feltételeket kiharcolni a korábban elérteknél.
Az új feltételek révén a román állam 93 millió eurót spórol, és vétójoggal rendelkezik a jelentős döntéseknél – írták. Azt is elérték, hogy a projektbe román beszállítókat is bevonjanak és a román állam hozzájárulása előre számszerűsítve legyen – tették hozzá.