A kedd esti incidensről maga a 20 éves elkövető szolgáltatott bizonyítékot a rendőrségnek, ugyanis saját telefonjával filmezte, amint hátulról megközelített egy stoplámpánál várakozó ételkihordó kerékpáros futárt, akit minden előzetes figyelmeztetés nélkül arcon ütött. Amikor a sértett megkérdezte, mi a probléma, a támadó „négernek” nevezte a bangladesi vendégmunkást, és azt mondta neki, hogy ő itt a probléma, menjen vissza a saját országába, mert Romániában „betolakodó”.
A fővárosi rendőrség szerint az esetnek egy szabadidejét töltő rendőr is tanúja volt, aki a sértett segélykiáltásaira reagálva közbelépett, és elfogta a helyszínről menekülni próbáló elkövetőt.
Az ázsiai vendégmunkást származása miatt bántalmazó román fiatalembert 30 napos előzetes letartóztatásba helyezte a bukaresti második kerületi bíróság. Az ügyben rasszista és idegengyűlölő indítékkal elkövetett testi sértés miatt indult bűnvádi eljárás.
Az esetet sokan összefüggésbe hozták a szélsőséges AUR egyik parlamenti képviselőjének Facebook-bejegyzésével. Ebben Dan Tanasa arra biztatta követőit, hogy ne fogadják el az általuk megrendelt küldeményt, ha azt nem egy román futár hozza ki, „ne bátorítsák a képesítés nélküli ázsiai és afrikai vendégmunkások importját”.