Ilie Bolojan miniszterelnök szerint adottak a feltételek ahhoz, hogy a kormánykoalíció jövő héten felelősséget vállaljon a parlamentben a második deficitcsökkentő csomagért. A kormányfő erről az Antena1 televíziónak nyilatkozott. Bolojan a koalícióról elmondta: működik, legalábbis a kormányzás szintjén. Elmondta, hogy a kormány sorra fontos döntéseket hoz, nincsenek súrlódások a miniszterek között. Közlése szerint a többi kormánypárt vezetőivel jól működik együtt, beleértve Sorin Grindeanut, a PSD ügyvivő elnökét. Ugyanakkor elismerte, hogy egy négypárti koalícióban nem könnyű összehangolni az álláspontokat, és ha ebben az időszakban sikerült volna megtartani a koalíciós üléseket, néhány döntést gyorsabban meg lehetett volna hozni. A kormányfő arról is beszélt, hogy a kabinet elhalasztja az ingatlanadó piaci alapon történő kiszámítását – vagyis jelentős mértékű emelését –, mert az önkormányzatok még nem rendelkeznek olyan szoftverrendszerrel, amely lehetővé tenné számukra, hogy meghatározzák a településükön található ingatlanok hozzávetőleges piaci értékét. Közölte, hogy ezt a rendszert csak egy év múlva vezetik be. Az ingatlanok piaci értéken történő adóztatása az Európai Bizottság által jóváhagyott pénzügyi tervben és az uniós helyreállítási tervben is szerepelt, ott is az áll, hogy 2027-től alkalmazható, 2026-ra pedig átmeneti mechanizmust fognak kidolgozni.
Rugalmasabb lesz az oktatás
Három magyar tannyelvű középiskola csatlakozik a kísérleti kerettervi programhoz. Az RMDSZ közlése szerint a kísérleti programban összesen tizenegy magyar tannyelvű…
Tovább...Sztrájkra készülnek a tanügyi szakszervezetek
A márciusra tervezett munkabeszüntetésre hétfőn kezdik meg az aláírásgyűjtést. A tanárok főként azzal elégedetlenek, hogy 18-ról 20 órára emelték a…
Tovább...Elutasítás és halasztás a törvényszéken
Elutasította a fővárosi Ítélőtábla az Energia Árszabályozó Hatóság alkalmazottainak keresetét, amelyet bérek csökkentése miatt nyújtottak be. A hatóság 102 alkalmazottja…
Tovább...Még mindig több a régi, mint az új autó
A tavaly Romániában forgalomba írt személygépkocsik 70 százaléka használt volt - derül ki a gépjármű nyilvántartó főigazgatóság adataiból. A bejegyzett…
Tovább...