Majd halálunk után ötven évvel derül ki, hogy maradandó-e valami mindabból, amit alkottunk vagy sem. Alkotóteljében lévő jeles irodalmárunktól hallottam ezt a mondatot, de többször hasonlóképpen fogalmazott egyik jeles festőművészünk is több alkalommal. Egy alkotót az alkotás minősége, időtálló volta mellett sok minden tehet híressé, kedveltté, elismertté. Például a megnyerő modora, a kibontakozásának és megmutatkozásának kedvező konjunktúra. Vagy a szerencse. Netán a divat. A kiadói vagy a műkereskedelmi politika. Abban mindkét alkotó egyetértett, hogy ő maga nem fogja tudni, miként vélekedik majd az utókor életművéről.
Mátyás József festőművész idén lett volna 95 esztendős. 1930-ban született Csíkszentmártonban, 2002-ben hunyt el Déván. A kolozsvári művészeti akadémia elvégzése után több más évfolyamtársával együtt 1956-ban Petrozsényben telepedett le, részt vett a Zsil-völgyi művésztelep munkájában, majd 1971-ben Dévára költözött, jelentős szerepet vállalva a város művészeti életében és a művészeti oktatásban egyaránt. Alkotói, szervezői és pedagógiai munkásságának elismeréseképpen művészi kiteljesedésének helyén nevét utca és egy alkotóház őrzi. Művészi hagyatékának egy részét még 1996-ban szülőfalujának adományozta, halála után családja ezt az anyagot kiegészítette pár személyes tárggyal. A szülőfalu a hagyaték gondjaira bízott részének őrzése mellett a művész nevét viselő alkotótábor szervezése révén is ápolja Mátyás József emlékét. A Gergely András által életre hívott és évente megszervezett táborba eleinte olyan alkotókat hívtak, akik személyesen is ismerték Mátyás József személyét és műveit, az első táborok résztvevői között volt Gaál András, Márton Árpád, Nagy Ödön, Orbán Endre, Simó Enikő vagy Petkes József. Négy tábor megszervezése után kis szünet következett, majd a térségben élő képzőművészekkel egyeztetve újraindították a rendezvényt. A kezdeményezés életképesnek bizonyult olyan körülmények között is, hogy a térségben több elismert művésztelep működik, mint a bálványosi, a borospataki alkotótábor, a gyergyóalfalvi Vadárvácska, a csíkszeredai Free Camp, a homoródi telep, a székelyudvarhelyi Pulzus, no meg persze a szárhegyi rendezvények sora, hogy a teljesség igénye nélkül említsek pár hasonló rendezvényt.
Gergely András szerint az is jelzi, hogy jó úton jár ez a tábor, hogy több művész jelezte, noha négy meghívásnak kellett volna eleget tenni, csak három tábori részvételt vállalhat, s ezért inkább másról mond le Szentmárton javára. A szervező szerint a családias hangulatú, gondolatébresztő esti beszélgetésekkel tarkított táborban nem szabják meg a témát, teret engedve az alkotói szabadságnak, de jelzik, hogy az adott esztendőben milyen jeles évfordulók vannak, hátha megihleti valamelyik a táborozókat. Így történt idén is: Apáczai születésének 400., Bolyai Farkas születésének 250. évfordulója vagy a szentmártoni Mária-szobor 500 éves jubileuma megihlette néhányukat, s ezek a témák visszaköszöntek az alkotásokban. Például Csutak Leventének egyik grafikáján megjelenik a Szent Márton-templom és a Szűzanya szobra; akárcsak Tompa Bors Eszter alkotásán vagy a Madonna-szobor ihlette Vetró András egyik rajzát és kisplasztikáját.
Gergely András felhívta a figyelmet arra, hogy a művészek érzékeny emberek, a külső hatások lecsapódnak bennük, szintetizálják, majd megjelenítik alkotásaikban. Példaként említette Sárpátki Zoltán cím nélküli művét, amely nagyon megindító a benne rejlő feszültséggel, Orth István és Forró Ágnes pedig az állandóságot, a biztos alapot jelentő köveket örökítette meg. Zsigmond Márton képszimfóniája, Ábrahám Jakab műve, Solyom Zsuzsa absztrakt színjátéka, Xantus Géza reményt sugárzó lavírozott páca teszi szerves egésszé a kiállítást a táborszervező szerint.
Mátyás József emléke él közel negyedszázaddal halála után is. Így van esélye annak, hogy fennmaradjanak az idő rostáján annak a bizonyos ötven esztendőnek teltén.