Sokan sokféleképpen értékelték az évek során Ion liescu politikai szerepét, de arra aligha számított bárki, hogy mintegy a hagyaték utolsó darabjaként a volt államfő temetése körüli nézeteltérések koalíciós válsághoz vezetnek.
A 95 éves korában elhunyt liescut, Románia első szabadon választott elnökét katonai tiszteletadással temették el csütörtökön, amely napot a kormány nemzeti gyásznappá nyilvánította. Ez nem mindenkinek volt ínyére, és több civil szervezet mellett a kormányban részt vevő Mentsétek Meg Romániát Szövetség (USR) is nyilvánosan tiltakozott.
Az ok közismert: sokan úgy tartják, hogy Ion liescu vétkes emberiesség elleni bűncselekmények elkövetésében, és csakis az igazságszolgáltatás inkompetenciája vagy cinkossága miatt tölthette utolsó napjait a börtön helyett a hírszerzés kórházában
Abban amúgy nincs vita, hogy Iliescu több száz áldozattal járó erőszakos cselekmények megszervezője, a kérdés csak az egyesek számára, hogy az adott történelmi pillanatban le lehetett volna-e járni másként.
Mindenesetre az liescu által alapított Szociáldemokrata Párt bántónak tarţja az USR álláspontját – annyira, hogy fontolóra vette a kormányból való kilépést.
Ion iescu politikai örökségéről és a temetése körül kialakult feszültségekről beszélgettünk Farkas Istvánnal, a Marosvásárhelyi Rádió és az Erdély TV szerkesztőjével, műsorvezetőjével.