Hatékonyabbá kell tenni a helyi és központi hatóságok tevékenységét – jelentette ki Cseke Attila. A fejlesztési miniszter szerint a második adóügyi intézkedéscsomagban körvonalazódik a helyi közigazgatási állások 20 százalékos csökkentése.

A tárcavezető szerint az intézkedést egy 2010-ben elfogadott kormányrendelet értelmében fogják alkalmazni, amely megállapítja az állások alsó és felső határát a település nagysága függvényében. Cseke Attila szerint a rendszer alkalmazásának előnye, hogy nem vág le mindenkitől egyformán, a hatékony tevékenységű intézményekből, ahol nincsenek betöltve az állások nem kötelező az átszervezés. Ahol minden állást elfoglaltak ott valóban azt jelenti, hogy azokat is csökkenteni kell 20 százalékkal – tette hozzá a miniszter, aki szerint a parlament még augusztusban el kellene fogadja a második reformcsomagot.