Tüntetéssel fenyegetőznek az oktatási szakszervezetek a tanévnyitón, a szaktárcának pedig 2 milliárd lej többlet finanszírozásra lenne szüksége. A szakszervezeti közlemény szerint nincsenek előirányozva lefaragások az Oktatásügyi minisztérium költségvetésében és ha nem hozzák meg a bejelentett intézkedéseket, akkor mintegy kétmilliárd lejre van szükség a költségek biztosítására az év végéig – olvasható a közleményben.
Daniel David tárcavezető hétfőn találkozott az oktatási szakszervezetek képviselőivel, akik már napok óta tüntetnek a fővárosban. Az érdekképviselet a miniszter lemondását kéri, mivel szerinte az intézkedéseket hatástanulmány nélkül hozták meg és a kormány az elmúlt 35 évben példátlan válságot okoz ezekkel az oktatásban.
A szakszervezetek azzal fenyegetőznek, hogy szeptember 8-án, tanévkezdéskor több mint 30 ezer ember vonul utcára tüntetni. Az oktatási szakszervezetek kedden, a miniszterrel folytatott megbeszélések után is folytatták tiltakozásukat a szaktárca épülete előtt.