Călin Georgescu volt államelnök-jelölt ma reggel megjelent a legfőbb ügyészségen, ahová beidézték az alkotmányos rend elleni cselekményekkel kapcsolatos ügyben, amelyben Horațiu Potra zsoldoscsapatának tagjaival együtt érintett.
Ügyészségi források korábban azt nyilatkozták, azért idézték be, hogy közöljék vele: megváltoztatták az egyik bűncselekmény besorolását, így ebben az ügyben nem az alkotmányos rend elleni kísérlet miatt, hanem az alkotmányos rend elleni bűncselekményekre tett kísérlet elkövetésében való bűnrészesség miatt vizsgálják. A legfőbb ügyészség ma kiadott közleménye megerősíti ezt.
Az ügyészség azt követően változtatta meg a bűncselekmény besorolását, hogy múlt pénteken kihallgatta a Horațiu Potra zsoldoscsapatának 18 tagját. Georgescu körülbelül fél órát töltött az ügyészségen, majd távozott. A legfőbb ügyészség székhelye előtt több tucat Georgescu-szimpatizáns gyűlt össze.