A kórházvezetők értékelési rendszeréhez hasonlóan az állami kórházak osztályvezetőinek tevékenységét is teljesítményalapú kritériumok szerint fogják értékelni ezentúl
– közölte Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter. Nyilatkozatának előzménye, hogy súlyos szabálytalanságokat tártak fel a fővárosi Floreasca Kórház égési sérülteket kezelő osztályán, ahol több beteget a veszélyes Candida auris baktérium fertőzött meg.
Az Egészségügyi Minisztérium azt követően indított vizsgálatot a Floreasca Kórház égési sérülteket kezelő osztályán, miután egy súlyos égési sérülésekkel kezelt
páciens hozzátartozója panaszt tett a higiéniai körülmények miatt. Kiderült, hogy az eddig használt tisztító- és fertőtlenítőszerek nem engedélyezettek az Európai Unióban. A kórházat és a vele szerződésben álló takarítócéget összesen 60.000 lej bírsággal sújtották.
A Román Orvosi Kamara szintén vizsgálatot folytat az osztályon a betegek kezelésében részt vevő személyzet szakmai magatartásával kapcsolatban.