Bebörtönzött vezetője, Abdullah Öcalan szabadon engedését, és a török politikai életben való részvétel lehetőségét követelte a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) társelnöke pénteken, az AFP francia hírügynökségnek adott interjújában.

Bese Hozat az után nyilatkozott, hogy a PKK fegyveresei, tizenöt férfi és tizenöt nő, köztük négy parancsnok az észak-iraki kurd autonóm területen található Szulejmáníjjától 50 kilométerre szimbolikus ünnepség keretében letette a fegyvert a Törökország ellen vívott fegyveres harc beszüntetésének első, jelképes lépéseként.

„Ez az elsődleges követelésünk a békefolyamat folytatásának alapvető feltételeként, és amíg mindez nem történik meg, nagyon kicsi az esély a békefolyamat sikeres folytatására. A török államnak biztosítania kell számunkra a jogot az ország demokratikus politikai életében való részvételre, amire készen állunk” – hangsúlyozta a Hozat.

Hozzátette, hogy a PKK biztonsági garanciákat követel harcosai számára, mielőtt visszatérnének Törökországba a jelenleg elfoglalt észak-iraki bázisaikról.

„Jogi és alkotmányos garanciák nélkül vagy börtönben végeznénk, vagy megölnének minket” – mondta a társelnök.

Törökország 1984 óta áll konfliktusban az Európai Unió és az Egyesült Államok által is terrorszervezetként kezelt és az észak-iraki területen több bázissal is rendelkező PKK-val. A török hadsereg és a PKK összecsapásaiban legkevesebb 40 ezren vesztették életüket a konfliktus kezdete óta.

A PKK májusban jelentette be, hogy feladja a fegyveres küzdelmet, leteszi a fegyvert, és feloszlik. A 76 éves Abdullah Öcalant 26 éve tartják fogva Törökországban az Isztambul partjainál található Imrali börtönszigeten.