Feltétel nélküli megadást vár el Irántól Donald Trump amerikai elnök, aki szerint teljes ellenőrzést sikerült elérni az iráni légtér felett. Az amerikai elnök erről közösségi oldalán megjelent bejegyzéseiben írt. Egy másik bejegyzésében Ali Hamenei ajatollahra utalva az amerikai elnök azt írta, hogy pontosan tudjuk, hol bujkál, valamint hozzátette, hogy könnyű célpont, de biztonságban van – nem fogják kiiktatni őt, legalábbis egyelőre. Donald Trump egyben óvott attól, hogy Irán polgári lakosságot és amerikai katonákat vegyen célba, úgy fogalmazva, hogy fogytán a türelmük.