A közösség megújulásának fontos feltétele, hogy egységben legyünk egymással, önmagunkkal, hogy megtapasztaljuk a nemzet határok feletti egységét – mondta Sulyok Tamás magyar köztársasági elnök hétfõn Kézdiszentléleken, a szentmisét követõen.
Az államfõ hangsúlyozta: személyesen is megerõsíti, hogy most, amikor pusztító árvizeket él meg e vidék, számíthatnak ránk, Magyarországra is. Hozzátette: csatlakozik ahhoz a széles körû összefogáshoz, amelyet a székelység és az erdélyi emberek körében tapasztalt, és adományával támogatja a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet árvízkárok enyhítését célzó tevékenységét.
Kézdiszentléleki látogatását megelőzően Sulyok Tamás a Nyergestetõn felavatta azt a kopjafát, amelyet Balázs Antal fafaragó készített. A köztársasági elnök Kézdiszentlélekről Illyefalvára látogatott, ahol megtekintette a Keresztyén Ifjúsági és Diakóniai Alapítvány központját, majd az emlékezés virágait helyezte el a 200 éve született Jókai Mór szobránál.