Romániának ebben az évben nincs szüksége új adókra és illetékekre – közölte a hétvégén Tánczos Barna pénzügyminiszter. Leszögezte, hogy az Európai Bizottsággal folytatott párbeszéd folyamatos, és nem jelenti azt, hogy áprilisban egy olyan dokumentumot mutat be Bukarest, amely adó- vagy illetékemeléseket tartalmazna. Vállaltuk, hogy fenntartható ütemben állítjuk helyre a költségvetési egyensúlyt, drasztikus intézkedések nélkül, miközben továbbra is magas szinten tartjuk a beruházásokat – közölte Tánczos Barna. Közölte azt is, hogy a különleges ipari építményekre vonatkozó adó alkalmazási normákat március végig teszik közzé.
Tíz lej közelében a prémium gázolaj
Az elmúlt két hétben kilencedik alkalommal drágult ma az üzemanyag, és a gázolaj ára megközelítette a 10 lejt. A standard…
Tovább...Brüsszel elfogadta az érveket, de nem tudni, hogy megkapja-e Románia a pénzt
Dragoș Pîslaru európai beruházásokért felelős miniszter szerint az Európai Bizottság elfogadta Románia álláspontját arról, hogy teljesítette a bírák és ügyészek…
Tovább...Az idén 250 kilométer autópálya épülhet meg
A közlekedési minisztérium idén szerény összegből gazdálkodik, és a nyári költségvetés-kiigazításkor további forrásokra lesz szükség a folyamatban lévő és az…
Tovább...Újraindulhat a Kínába irányuló román agrárélelmiszer-export
Florin Barbu mezőgazdasági miniszter bejelentette, hogy három évtized szünet után Románia újraindítja a Kínába irányuló agrár-élelmiszeripari exportot. A miniszter Pekingben…
Tovább...