Hiába zárták ki a tavalyi, érvénytelenített elnökválasztás első fordulóját megnyerő szélsőjobboldali Călin Georgescut a megismételt elnökválasztásból, egy friss felmérés szerint a szuverenista oldal jelöltjének áll a zászló – adta hírül a Krónika. Az AtlasIntel közvélemény-kutató intézet által készített, ma ismertetett felmérés szerint függetlenül attól, hogy a jelölt George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) vagy Anamaria Gavrilă, a Fiatal Emberek Pártja(POT) elnöke lesz, mindenképpen első helyen végez majd a május 4-ei első fordulóban. Simion a szavazatok 30,4 százalékával végezne az első helyen, míg a második Bukarest főpolgármestere, Nicușor Dan lenne 26 százalékkal. A Szociáldemokrata Párt (PSD), a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és az RMDSZ alkotta kormánykoalíció közös jelöltje, Crin Antonescu csupán a harmadik 17,9 százalékkal. A függetlenként induló volt szociáldemokrata párti miniszterelnök, Victor Ponta 9 százalékot kapna, míg Elena Lasconi, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke a voksok 3,9 százalékára számíthat. A felmérésben megvizsgáltak néhány, a második fordulóra vonatkozó forgatókönyvet is. Ezek szerint Nicușor Dan minden ellenjelöltet legyőzne. Ha Simionnal kerülne be a második körbe, akkor a bukaresti főpolgármester a voksok 42,1 százalékát kapná, míg az AUR elnöke 35,3-at. A felmérés március 13. és 15. között készült 2381 fős mintán, a hibahatár 2 százalékos.
Elsüllyedt egy vontatóhajó a Midia kikötőben
Elsüllyedt ma reggel egy vontatóhajó a Konstanca megyei Midia kikötőben. A hajón öt személy tartózkodott, négyet nem találtak meg és…
Tovább...Az elnök a NATO-főtitkárral találkozik csütörtökön
Nicușor Dan államfő csütörtökön Brüsszelben, a NATO székhelyén találkozik Mark Ruttéval, az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének főtitkárával. Az elnöki hivatal közleménye…
Tovább...A szenátus elfogadta a barnamedvék kilövési kvótájának megduplázását
A szenátus elfogadta a barnamedvék kilövési kvótájának megduplázásáról szóló törvénytervezetet, amit az RMDSZ terjesztett be – közölte Tánczos Barna szenátor. …
Tovább...Tíz lej közelében a prémium gázolaj
Az elmúlt két hétben kilencedik alkalommal drágult ma az üzemanyag, és a gázolaj ára megközelítette a 10 lejt. A standard…
Tovább...