A németországi előrehozott parlamenti választáson az előzetes végeredmény szerint Kereszténydemokrata Unió, a CDU 22,6 százalék, szövetségese, a csak Bajorországban induló Keresztényszociális Unió, a CSU 6 százalékot ért el. Az Alternatíva Németországért (AfD) 20,8 százalékot, a szociáldemokrata SPD pedig 16,4 százalékot szerzett. Olaf Scholz kancellár pártjának ez az eddigi legrosszabb szereplése a választásokon. A CDU-CSU ezzel együttesen 208 mandátumot szerez az új parlamentben, az AfD pedig 152 mandátumhoz jutva, jelentősen növeli frakcióját. A Zöldek 11,6 százalékkal állnak a negyedik helyen, és 8,8 százalékkal a Baloldal is bejutott a Bundestagba. A Szabad Demokrata Párt (FDP) 4,3 százalékkal, míg az első alkalommal a választásokon induló Sarah Wagenknecht Szövetség (BSW) 4,97 százalékkal nem érte el a parlamenti küszöböt. Friedrich Merz, a CDU-CSU pártszövetség kancellárjelöltje kijelentette, hogy megnyerték a választást, s a lehető leghamarabb kíván koalíciós kormányt alakítani.
Hihetetlen nyomás Belgiumon
Ki hiszi el igazán, hogy Oroszország veszíteni fog Ukrajnában? Ez egy mese, egy teljes illúzió - jelentette ki Bart De…
Tovább...Az EU megtiltaná legkésőbb 2027-ig az orosz földgázimportot
Az Európai Unió Tanácsának elnöksége és az Európai Parlament (EP) képviselői ideiglenes megállapodásra jutottak az orosz földgáz importjának fokozatos megszüntetésére…
Tovább...Vádat emeltek Federica Mogherini ellen
Közbeszerzési csalás és korrupció, összeférhetetlenség és hivatali titoktartás megsértésének gyanújával vádat emelt Federica Mogherini, az Európai Unió korábbi külügyi és…
Tovább...Kidolgozták az Ukrajnának nyújtandó biztonsági garanciákat
Befejeződött az Ukrajnának nyújtandó biztonsági garanciák kidolgozása – jelentette be Emmanuel Macron francia elnök hétfőn Párizsban, ukrán hivatali partnerével, Volodimir…
Tovább...