Haszan Róháni iráni elnök a népakaratra hivatkozva védte ma az iráni Forradalmi Gárda bírálataival szemben a hatokkal kötött megállapodást, amely szerint Irán korlátozza atomprogramját az ellene foganatosított nemzetközi büntetőintézkedések feloldása fejében. Róháni szavai szerint az alkuban az iráni nép akarata tükröződik, a megállapodás akadályozása pedig semmibe venné azt. A Forradalmi Gárda – amely jelentős politikai és katonai erő Iránban – rendre kifogásolja a megállapodást, egyebek közt azzal érvel, hogy az alku veszélyezteti Irán nemzetbiztonságát. Iránban a Nemzetbiztonsági Tanácsnak, a parlamentnek, továbbá Ali Hamenei ajatollahnak, az ország legfőbb vallási és politikai vezetőjének is áldását kell adnia a megállapodásra. Az utolsó szó Hameneié, aki végső döntését még „lebegteti”. Megköszönte ugyan a Bécsbe menesztett iráni küldöttség munkáját, ám közölte, hogy a megállapodás szövegét még tanulmányozni kell.
Donald Trump zokon vette, hogy a NATO-szövetségesek nem küldtek hadihajókat a Hormuzi-szorosba
Az Egyesült Államok két és fél tonnás óriásbombákat vetett be iráni célpontok ellen a Hormuzi-szoros térségében. A közel-keleti térségért is…
Tovább...Új Patriot légvédelmi rendszert telepít a NATO Törökországba
Törökország ma bejelentette, hogy a NATO új Patriot légvédelmi rendszert telepít az ország déli részén fekvő, amerikai erőknek is otthont…
Tovább...Pánikot keltettek Libanonban az izraeli támadások
Hatan meghaltak és legalább 24-en megsebesültek a libanoni főváros, Bejrút központját ma hajnalban érő izraeli légitámadásokban. Ezzel egyidőben Izrael megkezdte…
Tovább...Elsüllyedt egy vontatóhajó a Midia kikötőben
Elsüllyedt ma reggel egy vontatóhajó a Konstanca megyei Midia kikötőben. A hajón öt személy tartózkodott, négyet nem találtak meg és…
Tovább...