Hetvenöt éves korában elhunyt Puskás Bálint Zoltán jogász, volt alkotmánybíró, az RMDSZ korábbi szenátora, a romániai Máltai Szeretetszolgálat alapító tagja és tiszteletbeli elnöke – adta hírül a Krónika. Az életének 76. évében elhunyt néhai politikus és alkotmányjogász 1949-ben született Szovátán. 1981-ben diplomázott a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem jogtudományi karán. Az 1989-es rendszerváltás Háromszéken érte, alapítója volt az RMDSZ ottani megyei szervezetének, amelyet három évig vezetett. Több cikluson át volt szenátor, 2000 és 2004 között a felsőház alelnökeként is tevékenykedett. 2007-ben alkotmánybírónak választották meg. Több mint 50 jogszabály szerzője, törvényhozói munkásságát az elnöki hivatal 2000-ben a Köztársasági Érdemrend lovagi fokozatával, az erdélyi magyar közösségért és a szülőföldért végzett munkáját pedig az RMDSZ 2002-ben Ezüstfenyő-díjjal ismerte el.
Izraeli csapások iráni fegyvergyárakra
Izraeli harci repülőgépek ma csapást mértek Irán több fegyvergyártó üzemére és olyan üzemekre, ahol urándúsító centrifugákat állítottak elő - jelentette…
Tovább...Nem fizetnek albérletet a bukaresti képviselőknek és szenátoroknak
A bukaresti ingatlannal rendelkező parlamenti képviselők nem számolhatnák el a fővárosi szállásukért fizetett bérleti díjat, ha elfogadják Ciprian Șerban képviselőházi…
Tovább...Nem tülekednek a miniszterelnök-jelöltek
A kormányprogram nagy része elkészült, de sem a deficitcsökkentési csomaggal, sem a kormányprogrammal nem lehet haladni addig, amíg nincs miniszterelnök-jelölt…
Tovább...A szakszervezetekkel egyeztetett az államfő
Nicușor Dan államelnök hétfőn az Alfa Kartell, az Országos Szakszervezeti Tömb, a CNSLR-Frăția, a Meridian és a Romániai Demokratikus Szakszervezeti…
Tovább...