Az alkotmánybíróság pénteken érvénytelenítette a november 24-i elnökválasztás első fordulójának eredményét, és úgy döntött, hogy elölről kell kezdeni a teljes választási folyamatot. Az egyhangúlag elfogadott határozatában a testület törölte az elnökválasztás időpontjára vonatkozó 2024/756-as kormányhatározat, illetve az elnökválasztás menetrendjére vonatkozó 2024/1061-es kormányhatározat alapján lebonyolított teljes választási folyamatot. Az alkotmánybíróság döntése nyomán az első elnökválasztási forduló eredménye érvénytelen, és nulláról kell kezdeni az elnökválasztási folyamatot. A kormány új időpontra kell kiírja a választásokat. A döntés azt követően született meg, hogy feloldották a Legfelső Védelmi Tanács asztalára került titkosszolgálati, belügyi jelentéseket, amelyekben az fogalmazódott meg, hogy a választás első fordulójába beavatkozott Oroszország és ennek köszönhetően végzett az első helyen a független Călin Georgescu. A döntés akkor született, amikor már folyamatban volt a második forduló, hiszen külföldön három napig lehet voksolni. A döntés azt is jelenti, hogy az országban vasárnap nem lesz szavazás.
December 15-én vitáznak a bizalmatlansági indítványról
A Románia nem eladó - progresszisták nélküli kormányt című bizalmatlansági indítványt december 8-án, hétfőn olvassák fel a parlamentben - döntötte el ma a két ház házbizottsága.
Tovább...A legfelsőbb bíróság megtámadja a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó új törvénytervezetet
A testület ma egyöntetűen határozott erről.
Tovább...Újabb Fidelis-kötvényeket bocsát ki mától a pénzügyminisztérium
A december 5. és 12. között megvásárolható 2, 4 és 6 éves futamidejű lejalapú lakossági Fidelis-kötvények 6,55%-ot, 7,10%-ot és 7,5 százalékot kamatoznak.
Tovább...Egy százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom
A nyers adatok szerinti növekedéshez a nem élelmiszertermékek eladásának 3,2 százalékos, illetve az üzemanyagok forgalmának 1,9 százalékos gyarapodása járult hozzá - közölte ma az Országos Statisztikai Intézet.
Tovább...