Az elkövetkező hónapokban számos fontos lépést kell még megtenni annak megállapításához, hogy Románia valóban jogosult az amerikai vízummentességi programhoz való csatlakozásra – nyilatkozta az Egyesült Államok bukaresti nagykövete. Kathleen Kavalec a Marcel Ciolacu miniszterelnökkel tartott találkozója után nyilatkozott. Hangsúlyozta, hogy a két ország kormányának képviselői még egyeztetnek az ősz folyamán. Arra a kérdésre, hogy milyen fontos lépésekre gondol, a nagykövet azt válaszolta, az eljárás részeként Románia több biztonsági megállapodást írt alá, és az amerikai félnek meg kell bizonyosodnia arról, hogy ezeket gyakorlatba ülteti Bukarest. A Visa Waiver programba való felvétel egyik fő feltétele az elutasított vízumkérelmek arányának 3 százalék alá szorítása. Kathleen Kavalec szerint az ezzel kapcsolatos hivatalos adatokat legkésőbb januárban közlik, majd ha az amerikai kormány Románia számára kedvező döntést hoz, egy előkészítési és tájékoztatási időszak következik – mondta a nagykövet, aki szerint 2025-ben indulhat a program. Azt is kiemelte, hogy a vízummentességi program kizárólag a turisztikai és az üzleti célú utazásokra vonatkozik, a diák- és munkavízumokat nem helyettesíti.
A kormányfővel és az államelnökkel tárgyalt az OECD küldöttsége
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Romániáról készített gazdasági tanulmánya fontos ajánlásokat fogalmaz meg az adó- és költségvetési reformok, a…
Tovább...Kezdődik a költségvetés parlamenti vitája
Ma kerül a parlament illetékes szakbizottságai elé a 2026-os állami költségvetés tervezete. A képviselők és szenátorok 13 óráig nyújthattak be…
Tovább...Jövő héten dönthet a koalíciós sorsáról a PSD
A költségvetés elfogadása után konzultálni fognak a tagsággal arról, hogy a Szociáldemokrata Párt maradjon-e a kormánykoalícióban, illetve a miniszterelnök élvezi-e…
Tovább...Ismét szavaznak az ügyészjelöltekről
Hétfőn újra szavaz a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács ügyészi részlege Alex Florența és Marius Voineag főügyészjelöltek alkalmasságáról, miután a múlt heti…
Tovább...