Görögország nemzetközi hitelezői azzal számolnak, hogy augusztus 17-én utalják át Athénnak az új, hároméves segélycsomag első részletét. Ennek feltétele, hogy augusztus 6-áig lezáruljanak a tárgyalások Görögország és a hitelezők között – értesült a Bloomberg hírügynökség. Az Európai Bizottság, az Európai Központi Bank, valamint a Nemzetközi Valutaalap képviselői már készítik elő azokat a követeléseket, amelyek elfogadása esetén Athén elnyerné az újabb, ezúttal már a harmadik segélycsomagot. A Bloomberg szerint legkésőbb augusztus 13-áig kell jóváhagyni az első részlet folyósítását, mert Görögország csak így tudja időben rendezni az augusztus 20-án esedékes 3,2 milliárd eurós adósságát az EKB-vel szemben. Az euróövezeti mentőalap, az Európai Stabilitási Mechanizmus keretében indítandó új program finanszírozási igénye 82 és 86 milliárd euró.
Cyberbullying ellen foglal állást az Európai Parlament
Az Európai Parlament csütörtökön állásfoglalást fogad el a célzott büntetőjogi rendelkezéseknek, valamint a platformok felelősségének elengedhetetlen szerepéről az internetes megfélemlítés…
Tovább...Franciaország szakít az amerikai szoftverfüggőséggel
A párizsi kormány bejelentette: két és fél millió állami számítógépet állítanak át Microsoft Windowsról nyílt forráskódú Linux-rendszerekre. A minisztériumoknak őszig…
Tovább...Leminősítette Szlovákiát az S&P Global Ratings
A nemzetközi hitelminősítő elsősorban azzal indokolta a lépést, hogy a gyenge gazdasági növekedés, a magas szociális és védelmi kiadások, valamint…
Tovább...Macron: Európa történelmi pillanat előtt áll
Európa egy „egyedülálló pillanatot” él át, amikor három nagyhatalom vezetője – Donald Trump, Vlagyimir Putyin és Hszi Csin‑ping – egyszerre…
Tovább...