Joe Biden kampánystábja szerint az amerikai elnök továbbra is versenyben marad a novemberi elnökválasztásra, noha a kongresszusi demokrata pártiak körében egyre többen követelik a 81 éves államfőt, hogy lépjen vissza a jelöltségtől. A republikánus Donald Trump elnökjelölt elleni júniusi vita tette kérdésessé, hogy Biden képes-e nyerni vagy ellátni feladatát további négy éven át. Nancy Pelosi, a képviselőház volt elnöke azok között van, akik közölték Bidennel, hogy nem nyerhet novemberben – közölte a Reuters, amely szerint Biden most komolyan veszi a félreállásra vonatkozó felhívásokat, és több demokrata tisztségviselő szerint a visszalépés csak idő kérdése. Ha Biden visszalépne a jelöltségtől, az 59 éves Kamala Harris alelnök tölthetné be a szerepet. A Reuters/Ipsos közvélemény-kutatásai szerint egy elméleti fej-fej melletti összecsapáson Kamala Harris alig teljesítene jobban Trumppal szemben, tehát a jelenlegi mérések szerint ő sem tudná legyőzni a republikánus elnökjelöltet.
Cyberbullying ellen foglal állást az Európai Parlament
Az Európai Parlament csütörtökön állásfoglalást fogad el a célzott büntetőjogi rendelkezéseknek, valamint a platformok felelősségének elengedhetetlen szerepéről az internetes megfélemlítés…
Tovább...Kína a világ legnagyobb készleteivel rendelkezik
2025-ben 17 kulcsfontosságú ásvány kitermelésében is első helyen állt Kína – közölte
ma a kínai természeti erőforrások minisztériuma.
Hét év büntetésre ítélték ma a volt dél-koreai elnököt
Jun Szogjol ellen összesen nyolc ügyben emeltek vádat azt követően, hogy szükségállapotot akart bevezetni az országban.
Tovább...EB: A Meta megsértette a digitális szolgáltatásokról szóló szabályozást
A brüsszeli közlemény szerint a Meta nem korlátozza megfelelően a 13 év alatti kiskorúak hozzáférését az Instagramhoz és a Facebookhoz.
Tovább...