Békemissziója keretében Orbán Viktor miniszterelnök Moszkvába érkezett – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke pénteken. A kormányfő Vlagyimir Putyinnal, Oroszország elnökével találkozik. Ezt megelőzően Orbán a Kossuth rádiónak adott szokásos pénteki interjúban az ukrajnai háború kapcsán elmondta, hogy a béke magától nem jön el, hanem akkor lesz, ha valaki megcsinálja. Orbán hangsúlyozta, Magyarországnak az Európai Unió soros elnökeként nincs arra mandátuma, hogy az Unió nevében tárgyaljon. Azt mondta: fel tudja viszont tárni a helyzetet, hogy melyik fél meddig tud elmenni, és utána a tagállami vezetők döntést hozhatnak, azt követően pedig az arra feljogosítottak fognak majd tárgyalni. Orbán szerint ez még nagyon messze van, a békéhez vezető útnak ugyanis csak az első lépéseit tudják megtenni. A magyar kormányfő ezzel válaszolt az őt ért uniós vezetői bírálatokra, miszerint az EU felhatalmazása nélkül tárgyal Oroszországgal.
Kereskedelmi megállapodás az EU és az Egyesült Államok között a vámokról
Az EU megállapodott az Egyesült Államokkal egy egységes, 15 százalékos vámtételben az EU-ból irányuló export túlnyomó többségére vonatkozóan - jelentette…
Tovább...Földcsuszamlás okozhatta a német vonatbalesetet
Földcsuszamlás okozhatta azt a német vonatbalesetet, amelyben legkevesebb hárman meghaltak - közölte az Euronews. A szerencsétlenség az ország délnyugati részén,…
Tovább...Orbán Viktor: jó lehetőség van a román-magyar együttműködésre
Orbán Viktor magyar miniszterelnök szerint van lehetőség a jó együttműködésre Románia és Magyarország között – a magyar kormányfő ezt ma…
Tovább...Magyarország célja a kiengesztelődés az utódállamokkal
Magyarország és a magyar kormány célja nemcsak a kiegyezés, hanem a kiengesztelődés és a lehető legszorosabb együttműködés az utódállamokkal -…
Tovább...