A Magyar Távirati Iroda arról számol be, hogy több romániai folyón a román–magyar határ mentén szemétgyűjtő gátakat szerelnek fel, hogy megakadályozzák az úszó hulladék átjutását Magyarországra.A hidrotechnikai berendezéseket Bihar megye határ menti térségében szerelik fel a Berettyó, a Sebes-Körös és a Fekete-Körös egy-egy szakaszán – közölte Pásztor Sándor, a megye vízügyi igazgatóságának vezetője, aki elmondta: 650 ezer eurós nemzetközi finanszírozást szereztek e célra, az úszó hulladék összegyűjtésére alkalmas berendezéseket 2024 decemberéig kell felszerelni. Hangsúlyozta: a vízügyi igazgatóságnak nem a szemét összegyűjtése a feladata, de próbálják orvosolni az emberek iskolázatlansága miatti helyzetet. Hozzátette: a Szamoson és a Tiszán nagyobb a baj, előbbi Beszterce és Kolozsvár környékéről, utóbbi Ukrajnából is szállítja a szemetet.
Franciaországba érkezett a kínai elnök
Megérkezett Franciaországba a kínai elnök. Hszi Csin-ping főként a gazdasági együttműködésről tárgyal Emmannuel Macron francia elnökkel, de fontos téma lesz…
Tovább...Egyre több jele van egy közelgő izraeli offenzívának Raffah ellen
Egyre több jele van egy közelgő izraeli offenzívának Rafah ellen. A Hamász megmaradt egységeinek likvidálása céljából közelgő rafahi offenzíva előtt…
Tovább...Az osztrák kancellár DNS-tesztekkel szorítaná vissza a kamu családegyesítéseket
Feltűnően megugrott a családegyesítés miatt beutazási engedélyt kérők száma Ausztriában. A visszaélések csökkentése érdekében az osztrák hatóságok szigorúan fogják ellenőrizni,…
Tovább...Húsz százalékkal csökkenhet a tengeri szállítás Távol-Kelet és Európa között
Húsz százalékkal is visszaeshet a tengeri szállítás kapacitása a Vörös-tengeren tapasztalt fennakadások miatt a második negyedévben a Távol-Kelet és Európa…
Tovább...