Hollandia folyamatosan nyújt katonai támogatást Ukrajnának ezen a nyáron – jelentette be az ország miniszterelnöke, Mark Rutte. Múlt héten Chistophe van de Maat holland védelmi miniszter azt mondta, hogy országa lassan a támogatási kapacitásának határához érkezik. Mark Rutte július eleji ukrajnai látogatása során azt ígérte, hogy önjáró tarackokat küld Ukrajnába és síkra szállt, hogy a Nyugat folytassa Kijev katonai támogatását.
Cyberbullying ellen foglal állást az Európai Parlament
Az Európai Parlament csütörtökön állásfoglalást fogad el a célzott büntetőjogi rendelkezéseknek, valamint a platformok felelősségének elengedhetetlen szerepéről az internetes megfélemlítés…
Tovább...Franciaország szakít az amerikai szoftverfüggőséggel
A párizsi kormány bejelentette: két és fél millió állami számítógépet állítanak át Microsoft Windowsról nyílt forráskódú Linux-rendszerekre. A minisztériumoknak őszig…
Tovább...Leminősítette Szlovákiát az S&P Global Ratings
A nemzetközi hitelminősítő elsősorban azzal indokolta a lépést, hogy a gyenge gazdasági növekedés, a magas szociális és védelmi kiadások, valamint…
Tovább...Macron: Európa történelmi pillanat előtt áll
Európa egy „egyedülálló pillanatot” él át, amikor három nagyhatalom vezetője – Donald Trump, Vlagyimir Putyin és Hszi Csin‑ping – egyszerre…
Tovább...