A becslések szerint idén 537.477 tanuló jogosult ösztöndíjra, ebből 347 ezer érdemösztöndíjra (ennyi tanulónak volt 9,50-nél magasabb tanulmányi átlaga az elmúlt tanévben), és 156 ezer szociális ösztöndíjra – derül ki Sorin Cîmpeanu tanügyminiszter tegnap esti közleményéből. A tárcavezető ezzel arra reagált, hogy több diákszövetség bejelentette: bíróságon támadja meg azt a rendeletet, amellyel 8,50-ről 9,50-re emelték az érdemösztöndíj elnyeréséhez szükséges tanulmányi átlag alsó küszöbét. Cîmpeanu tájékoztatása szerint az érdemösztöndíjban részesülő tanulók száma idén háromszor több, mint 2020-ban.

Cîmpeanu arra is felhívta a figyelmet, hogy idén 1,031 milliárd lejt különítettek el iskolai ösztöndíjakra, ez 60%-os növekedést jelent tavalyhoz képest.

Közben tanulók egy csoportja tüntetett ma délelőtt Bukarestben, az Oktatási Minisztérium székháza előtt. A tanulók az ösztöndíjak megszerzéséhez szükséges feltételek megváltoztatása ellen tiltakoznak. A tanulószervezetek korábban bejelentették, hogy a Konstanca, Vâlcea, Ilfov megyei és bukaresti tanulók szövetségei az oktatási minisztérium elé fognak vonulni, mert ‘több mint 700.000 tanulót megfosztottak az ösztöndíjától’, és követelni fogják az egy tanulónak járó költségvetési összeg megemelését. A tanulók országos tanácsa (CNE) szintén bírálta a Hivatalos Közlönyben közzétett, az ösztöndíjak odaítélésének feltételeit jóváhagyó rendeletet, amely értelmében 8,50-ről 9,50-re emelték az érdemösztöndíj elnyeréséhez szükséges tanulmányi átlag alsó értékét.