A romániai politikusok kisebbségekhez való viszonyulása eljutott az asszimilációs politikáktól az identitások tiszteletéig és pártolásáig ? jelentette ki Bogdan Aurescu külügyminiszter. A tárcavezető minderről a Nemzeti kisebbségek Európában – kihívások és perspektívák című temesvári nemzetközi konferencián beszélt tegnap. A Külügyminisztérium közleménye szerint Aurescu elmondta, közismert, hogy Románia az interkulturalitás pártolásával modellértékű kisebbségvédelmi politikát folytat, amely meghaladja a nemzetközi szabályozásokat. Azt is megjegyezte azonban, hogy a kisebbségek védelmét biztosító jogszabályokat folyamatosan javítani kell, és meg kell feleltetni a változó valóságnak.
December 15-én vitáznak a bizalmatlansági indítványról
A Románia nem eladó - progresszisták nélküli kormányt című bizalmatlansági indítványt december 8-án, hétfőn olvassák fel a parlamentben - döntötte el ma a két ház házbizottsága.
Tovább...A legfelsőbb bíróság megtámadja a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó új törvénytervezetet
A testület ma egyöntetűen határozott erről.
Tovább...Oroszország és az Amerikai Egyesült Államok bukaresti külképviseletéhez fordult Kulcsár-Terza József
A Magyar Polgári Erő elnöke azt kérte a két nagyhatalomtól, hogy diplomáciai tárgyalások során gyakoroljon nyomást Romániára az országban élő magyar közösség jogainak betartása érdekében.
Tovább...Nicușor Dan visszaküldte a parlamentnek a 2002/31-es sürgősségi kormányrendeletet módosító törvényt
Az államfő meglátása szerint a jogszabály jelenlegi formája a 'feszültségek felerősödéséhez' vezethet.
Tovább...