Rosszhiszemű vagy ügybuzgó hatóságiak visszaélhetnek azzal, hogy a koronavírus-járvány ürügyén a Johannis–Orban-kormányzat ideiglenesen hatályon kívül helyezte az Emberi Jogok Európai Egyezményét. Elvileg bárkinek a telefonját lehallgathatják bírói engedély nélkül, vagy behatolhatnak a lakásába az éjszaka kellős közepén – erősítette meg a Szőcs Leventének adott interjúban Csoma Botond jogász. Az RMDSZ parlamenti képviselője ugyanakkor nem sejt feltétlenül rossz szándékot a lépés mögött, bár úgy véli: annak, hogy Románia – mint fogalmazott – előrefutott, rendkívül rossz üzenete van, különösen az ország államszocialista múltja miatt.
Történelmi mélyponton a lej
Rekordot döntött a lej-euró árfolyam. A Román Nemzeti Bank közlése szerint a bankközi árfolyam tegnaphoz képest 4 banival nőtt és…
Tovább...Nő a munkanélküliség
Márciusban 6,1 százalék volt a munkanélküliségi ráta Romániában, 0,1 százalékponttal nagyobb, mint februárban - közölte az Országos Statisztikai Intézet. Az…
Tovább...Figyeljünk egymásra a hegyen
A Salvamont szerint országszerte mintegy 600 hegyimentő áll készenlétben a május 1-jei hosszú hétvégén, amikor megnövekedett turistaforgalomra számítanak a hatóságok.…
Tovább...Jól van az Iránban hajón rekedt négy román állampolgár
Négy román állampolgár van az iráni hatóságok által több mint egy héttel ezelőtt feltartóztatott MSC Francesca tartályhajó fedélzetén, Románia iráni…
Tovább...