A pénzügyminiszter azt is mondta, a központi bankkal folytatott tárgyalások értelmében arra a következtetésre jutottak, hogy kissé át kell alakítsák a programot, abban az értelemben, hogy a kevesebb pénzből gazdálkodók is hozzáférhessenek. Az elképzelések szerint ezt úgy oldanák meg, hogy a kisebb alapterületű lakásokat részesítenék előnyben a támogatási kérelmek elbírálásakor, lévén, hogy ezek ára értelemszerűen alacsonyabb. Mint mondta, a költségvetésben helyet kapott idén is a program, és valószínű, hogy kormányrendeletben rögzítik majd a feltételeket. Eugen Teodorovici szerint erre még a hónap végéig sor kerülhet.
A kormányfővel és az államelnökkel tárgyalt az OECD küldöttsége
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Romániáról készített gazdasági tanulmánya fontos ajánlásokat fogalmaz meg az adó- és költségvetési reformok, a…
Tovább...Kezdődik a költségvetés parlamenti vitája
Ma kerül a parlament illetékes szakbizottságai elé a 2026-os állami költségvetés tervezete. A képviselők és szenátorok 13 óráig nyújthattak be…
Tovább...Jövő héten dönthet a koalíciós sorsáról a PSD
A költségvetés elfogadása után konzultálni fognak a tagsággal arról, hogy a Szociáldemokrata Párt maradjon-e a kormánykoalícióban, illetve a miniszterelnök élvezi-e…
Tovább...Ismét szavaznak az ügyészjelöltekről
Hétfőn újra szavaz a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács ügyészi részlege Alex Florența és Marius Voineag főügyészjelöltek alkalmasságáról, miután a múlt heti…
Tovább...