Tegnap Kolozsváron átadták a Református Kollégium magyar állami támogatással megújult épületét. A Farkas utcai református templomban tartott hálaadó istentisztelet után Soltész Miklós, a magyar Miniszterelnökség egyházi, nemzetiségi kapcsolatokért és az üldözött keresztények megsegítéséért felelős államtitkára mondott köszönetet mindazoknak, akik megőrizték és továbbvitték a kollégium szellemiségét. Az államtitkár Románia vezetőinek azt üzente, hogy ne féljenek a magyaroktól. Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke hangsúlyozta, hogy Kolozsvár belvárosában olyan nagy múltú iskolák sorakoznak, amelyeket 400-450 éve az egyházak alapítottak. Hozzátette: ezek és a különböző vélemények is jól elfértek egymás mellett a városban, mert mindenki elfogadta, hogy az emberi méltóság csorbíthatatlan. Kovács Irén Erzsébet, az oktatásügyi minisztérium kisebbségi oktatásért felelős államtitkára szerint jelentősek az erdélyi magyar oktatásban elért eredmények, de ugyanolyan nagyok az újra és újra jelentkező kihívások is. Az államtitkár a jövő ellehetetlenítési kísérletének nevezte a román nyelv elemi iskolai tanításának a kedvezőtlen módosítását.
Az iskolák 97,8 százaléka megszervezte a próba-képességvizsgát
A bejelentett bojkott ellenére csaknem minden általános iskola megszervezte a próba‑képességvizsgát. Az oktatási minisztérium a hétfői adatok összesítése után közölte:…
Tovább...Megkezdődött a próba-képességvizsga
A román nyelv és irodalommal megkezdődött a nyolcadik osztályosok próba-képességvizsgája. Holnap matematikából, míg szerdán a nemzeti kisebbségekhez tartozó diákoknak anyanyelvből…
Tovább...Igényelhető az oktatási támogatás
Holnaptól április 16-ig nyújthatják be támogatási kérelmeiket a Szülőföldön Magyarul Program keretében a magyar oktatási nyelvű intézménybe járó diákok szülei,…
Tovább...127 iskola marad ki a próbavizsgából
A megyei tanfelügyelőségektől kapott információk szerint az ország iskoláinak 97,27 százalékában, 4527 egységben fogják megszervezni a hétfőn kezdődő próba-képességvizsgát -…
Tovább...