A hazai termelői kör képviselői szerint a teljes romániai sertéságazat jövőjét veszélyezteti az afrikai sertéspestis feltartóztathatatlannak tűnő terjedése. Ioan Ladoși, a romániai sertéshústermelők országos szövetségének elnöke szerint a helyzet azért aggasztó, mert kevesebb mint egy hónap alatt 72 százalékkal nőtt a gócpontok száma az országban. Ladoși az Economica.net portálnak, melyet a Krónika napilap idéz úgy nyilatkozott, a kór megjelenésének első következménye várhatóan az lesz, hogy megemelkedik a sertéshús-behozatal, és megdrágul a disznóhús az országban, ami megduplázná, egymilliárd euróra emelné a romániai ágazat költségeit. A sertéshústermelők máris beadványban fordultak a kormányhoz annak érdekében, hogy ne csak az állataikat feláldozó gazdák részesüljenek kártérítésben, hanem a hizlaldák tulajdonosai is. Ők járulékos veszteséget is elszenvednek, hiszen sokan bankhitelből indították útjára a farmot, ugyanakkor ha fel kell áldozniuk a teljes állományt, kidobhatják a drága pénzen vásárolt takarmányt is” – hívta fel a figyelmet Ladoși. Románia egyébként közel kilencszer annyi disznóhúst importál, mint amennyit exportál: tavaly az országba 475 millió euró értékben hoztak be sertéshúst, miközben a kivitel mindössze 56 millió eurónyira rúgott.
December 15-én vitáznak a bizalmatlansági indítványról
A Románia nem eladó - progresszisták nélküli kormányt című bizalmatlansági indítványt december 8-án, hétfőn olvassák fel a parlamentben - döntötte el ma a két ház házbizottsága.
Tovább...A legfelsőbb bíróság megtámadja a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó új törvénytervezetet
A testület ma egyöntetűen határozott erről.
Tovább...Újabb Fidelis-kötvényeket bocsát ki mától a pénzügyminisztérium
A december 5. és 12. között megvásárolható 2, 4 és 6 éves futamidejű lejalapú lakossági Fidelis-kötvények 6,55%-ot, 7,10%-ot és 7,5 százalékot kamatoznak.
Tovább...Egy százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom
A nyers adatok szerinti növekedéshez a nem élelmiszertermékek eladásának 3,2 százalékos, illetve az üzemanyagok forgalmának 1,9 százalékos gyarapodása járult hozzá - közölte ma az Országos Statisztikai Intézet.
Tovább...